36 évesen én voltam az ország legfiatalabb igazgatója. A jó színházvezető ismérve, hogy egy személyben igazgatója, pszichológusa, apja, anyja, barátja a beosztottjainak. Lelkileg nagyon-nagyon megérintett a kirúgásom. Bírósági végzésem van arról, hogy 11 évvel ezelőtt az Operaházban a balettigazgatói pozíciómból jogellenesen mentettek fel. 58 éves voltam, tele elképzeléssel, energiával, tervekkel. Nekem az Operaház nem a második, hanem az első otthonom volt. A testem nem betegedett bele, de a lelkem meghalt. Az orvos bátyám úgy hívott engem, hogy a hülye öcsém. Nehéz ember vagyok, mert maximalista, és nem bírom elviselni a dilettantizmust, a tehetségtelenséget, a hozzá nem értést, a szakszerűtlenséget, és ezeket szóvá is teszem. Tudtam, hogy anyukám volt koncentrációs táborban, de erről nem beszélt. A karjára volt tetoválva egy szám, soha nem kérdeztem, az mit jelent. Mindig jó embernek tartottam magam, de volt bennem nagyképűség, volt bennem nagy fokú önzés, egoizmus, olyan tulajdonságok, amiket ma megszólok.
